A Válás és újjászületés facebook oldalán egyik bejegyzés alá többen írtak, amire egy újabb poszttal így reagáltam:
Néhány hozzászóló hölgy azt írja, hogy akkorát csalódott, hogy nem tud, de nem is akar bízni többé, soha nem nyitja meg a szívét senkinek, és sokkal jobb egyedül élni, mint újra kitenni magát csalódásnak. Ha azért választja valaki a független életet, mert az jobban tetszik neki, akkor önazonos, hiteles, de ha a félelem akadályozza abban, hogy olyan életet éljen, amiben sokkal inkább megtalálja a kiteljesedést, az bizony szomorú. Verena Kast a gyásszal kapcsolatban ezt írta: „Az, aki meg akarja óvni magát a lehetséges veszteségtől, képtelen rá, hogy valódi kapcsolatokat létesítsen, megfosztja magát az intenzíven megélt élet perspektívájától, elveszít végső soron mindent, eljátssza a természetes és spontán életvitel lehetőségét. Egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy aki nem tud gyászolni, az az örömnek sem tudja átadni magát és nem meri vállalni az élet szenvedélyét.”
Mi erről a véleményetek, ti tudtok bízni, remélni, nyitottak vagytok az élet ajándékaira?
Nos, ami ezután jött, nagyon elszomorított. Szinte senkinek nem érintette meg a szívét ez a nagyon szép és tanító idézet Verena Kasttól, hanem sorban jöttek azok a válaszok, amikben a végérvényes bezárkózásuknak adtak hangot és üdvözítették az egyedüllétet, ami ugyan nem teszi őket boldoggá, de megvédi őket a csalódástól. Olyanok is ezt írták, akik sok éve váltak, tehát már nem friss a seb, mégsem nyerték vissza az életbe vetett bizalmukat. Nem is akarják, nem is törekednek erre, jó ez így, ahogy van, nem bánt senki, nem fáj semmi. A csalódásuk életre szóló, visszavonhatatlan, végérvényes.
Bárcsak történne velük valami, a mi felébreszti őket és bátran mernek nyitni az élet felé! Egy másik idézet jut eszembe, ami nagyon ideillik: „Kitárva előttünk a földgolyó világa, aki nem mer, minek remél hiába?” Schiller
Singer Magdolna
0 hozzászólás