Szex

2018. 12. 14.

Bár világosan látszik, hogy a hagyományos családmodellel bajok vannak minden téren, a monogámia lassan ismeretlen fogalommá válik, ennek ellenére, az új utakat keresőkre még mindig bizalmatlanul tekintünk. Azokra a párokra például, akik egymással akarják leélni az életüket, ugyanakkor nem akarják megfosztani magukat a mások által nyújtott szexuális élményektől, de irtóznak a hazugságtól, a másik elárulásától, csalástól. Egy ilyen pár gondolatait olvashatjuk Singer Magdolna Szextörténetek című könyvében:

„A nyitott házasság felé vezető utunk során szerencsés körülménynek bizonyult, hogy egyikünk sem féltékeny típus. Mindketten kapásból azzal indítottunk, hogy a nyitott kapcsolatban hiszünk, konkrétan abban, hogy egymás szabadságát – és a sajátunkat – semmilyen módon nem kívánjuk korlátozni. Ilyen megegyezésben már voltam más férfival is, de ő volt az első, akivel konszenzus alapján ezt el is kezdtük a gyakorlatba áttenni, és láttuk, hogy működik. Általában szeretjük a külső szexuális tapasztalásokat együtt megélni. Szvingerpárként imádjuk látni a másiknak az örömét, és jó utána megbeszélni, ki, mikor, mit érzett, mi tetszett, mi felejtős, mi inspirál. A feldolgozási fázis majdnem izgalmasabb, többet nyújtó, mint maga az esemény. Összekovácsoló és önismereti hatása van, a felidézésükből sokáig táplálkozunk szexuálisan és lelkileg is. A mi erős elköteleződésünk alapja a bizalom. Ő az első férfi az életemben, akiben feltétel nélkül megbízom – és megtehetem. Nem tudom elképzelni, hogy valaha hazudna, csalna, elárulna. Nyílt kártyákkal tudunk játszani. Ő is bármit elmondhat nekem, nem fordulhat elő, hogy én arra úgy reagáljak, hogy elveszítse a bizalmát. Ez nekünk annyira jó, hogy egyszerűen nincs konkurenciája ennek a kapcsolatminőségnek. Ez az egyik stabil pillér, ami lehetővé teszi, hogy szvingerezzünk. A másik, amit Robi úgy fogalmazott meg, hogy „veled megyek haza”. Hiába van ott bármilyen erőteljes szexuális kapcsolódás valaki felé, az otthonunk megkérdőjelezhetetlenül ott van, ahol a szívünk: együtt, egymással. A poliamoria nálunk nincs a képben, mind a ketten úgy gondoljuk, hogy érzelmi értelemben monogám természetünk van. Nem mintha elítélnénk azokat, akik többszerelműségben is gondolkodnak, de nálunk a kapcsolat nyitottsága csak a szexre terjed ki. Robi azt mondja, szerinte a miénk nem is nyitott kapcsolat, hanem egy olyan párkapcsolat, amibe néha meghívunk másokat vendégségbe. Szerintem is elgondolkodtató ez, mint definíciós kérdés: mit is nevezünk nyitott kapcsolatnak?

A szabadság alapján a miénk is az, de az alapján nem, hogy a figyelmünket, energiánkat tartósan nem mások felé irányítjuk.” HVG Kiadó, 2018

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük