Önismeret 1.
Azt látom a magam, és ismerőseim körében, hogy válás, és az utána következő időszak felérhet egy több éves önismereti kurzuson való részvétellel. A fájdalom, a csalódás, a keserűség rákényszerít az önvizsgálatra, az elemzésre. Folyamatosan kutatjuk a miérteket. Hogyan jutottunk eddig? Hogyan hatott a házasság rám, hogyan változtam a házasság alatt, hogyan változtatott meg a társam, mivé lettem általa? Mik azok, amik megőrzendők magamban, mik azok, amik csak a rám rakódott sallangok, amiket le kellene sorjázni magamról szép lassan? Mi volt az én szerepem? Mik a hibáim, hiányosságaim, mik a rossz reakcióim, mik vezettek oda, hogy a házasság, párkapcsolat zátonyra futott? Rendben, hogy a másik fél ilyen-olyan volt, de ebben a kettősben milyen voltam én, hogyan járultam hozzá a másik ilyen-olyanságához, és ha én másmilyen vagyok, miként befolyásolja az a kapcsolatot? Hogyan változzak, hogy egy új kapcsolatban ne kövessem el ugyanazokat a hibákat? Az együttélés olyan, mint a tánc. Ha egyik mozdul, a másik vele mozdul. A család egy rendszer, mint egy gépezet, amelyben ha egy váltót átállítunk, egy csapágyat kicserélünk, az egész rendszer változik.
Az önismeret gazdagodása során nem valószínű, hogy tétlenek maradunk. Nem elégszünk meg azzal, hogy felismerésekhez jutunk, hanem megnézzük, mi következik ebből. Tettekre fordítjuk, hiszen csakis annak van értelme, pusztán a felismerés nem hoz változást.
Fogalmam sincs, ki vagyok − mondja Kriszti. Eddig a férjem felesége voltam, és az ő munkatársa is, beosztottja az ingatlanközvetítő cégünkben. Most nem csak a férjemet veszítettem el, hanem a munkámat is. De ez a kisebb baj. Még a magamról alkotott képet is Tibi festette meg, az ő szemén keresztül voltam ilyen vagy olyan. Csupa jó amúgy. Gondos feleség, türelmes anya, jó szervező, szuper titkárnő és az egész család jókedvének garantálója. Mély érzésű és empatikus. Csinos, jófenekű. Teljesen elbizonytalanodtam, most, hogy egyedül vagyok, ki vagyok, mi vagyok? Jól fel van adva a lecke: meg kell találnom több évtizede elveszített önmagamat.
A töprengés, elemzés rendkívül fárasztó; végiggondolni a kapcsolat dinamikáját, a bemerevedett szerepeinket, amiken nem sikerült változtatnunk, tartós problémákat, amiket nem sikerült megoldanunk, de ugyanúgy a sikeres megoldási módjainkat is. Ez rengeteg munka, és nagy bátorságot igényel, de megéri. Ezen múlik a jövőnk; a lelki békénk és a leendő kapcsolataink sikeressége.
Bár a krízisbe jutott ember sokszor reménytelennek látja a jövőjét, de tudnod kell, a krízissel meg is lehet birkózni. Ehhez az szükséges, hogy az elfogadás felé haladjunk, hiszen ha irreális ábrándjainkban arról fantáziálunk, legyen minden úgy, ahogy a kezdetekkor, az elhagyó fél jöjjön vissza, a konfliktusok oldódjanak meg, és folytatódjon az élet tovább, ahogyan a válás előtt, akkor megrekedünk. Persze ameddig lehetséges, kívánatos a kapcsolat megmentése felé tett igyekezet, de egy ponton túl fel kell ismerni, jobb, ha elfogadjuk a tényeket. Ahhoz, hogy elindulhasson a változás, bátran szembe kell nézni a valósággal. Igen, ez a helyzet, és most mit tehetek? Miben vannak az erőtartalékaim, merre indulhatok, mi a célom? Nem kerülheti el a sikert, aki nem marad a panaszkodás, önsajnálat zónájában, nem visszasírja a múltat, hanem elindul előre, képességei szerint kisebb-nagyobb lépésekkel.
Nem valószínű, hogy aki még tíz év múlva is sistereg a saját haragjának forró izzásában, és azt sziszegi: a büdös életben nem bocsátok meg neki! − az kitűzött magának bármilyen célt is, vagy próbálkozna önmaga és a társa megértésével.
Önértékelésünk tartópillére szerethetőségünk, és ha az addigi életünk legfontosabb személye vonja meg tőlünk a szeretetét – sokszor váratlanul, megmagyarázhatatlanul −, akkor kitépődik ez a pillér, és megroggyan önértékelésünk. Nárcisztikus sérülésünk olyan hatalmas lehet, hogy izzadságos, kemény munkába kerül a helyreállítása. Különösen, ha a másik fél a hasítás, elfojtás eszközét használva, él, mint Marci Hevesen, ragyog a boldogságtól egyedül, vagy egy másik társ oldalán.
Meg kell tanulnunk, hogy nem egyetlen ember szeretetétől függ a jól létünk. Hinnünk kell önmagunk jóságában, emberségünkben, szerethetőségünkben.
A család szerkezetével, lélektanával foglalkozó szakemberek az egyéni és családi élet alapkövetelményeként tartják számon a kellő önértékelést. Legfőbb üzenetük, hogy mivel az önértékelés növelhető, mindig van rá remény, hogy az életünk megváltozzon, mert mindig képesek vagyunk új dolgokat tanulni, és ezzel megváltoztatni az életünket. Minden azon múlik, elkötelezettek vagyunk-e abban, hogy a saját utunkat járjuk.
Az önfejlesztő könyvek is kiemelten foglalkoznak az önértékeléssel, és azzal, szeressük önmagunkat. Önmagunk szeretette a záloga a mások felé irányuló szeretetnek is. Olyan, akár egy generátor, amely biztosítja számunkra az energiát. Ha megbecsüljük, szeretjük magunkat, akkor energiánk növekszik, és erőnk teljében találkozunk az élet kihívásaival. Ez az állapot nem más, mint a magas önértékelés, amikor a biztonság, az önmagunkba vetett hit, az őszinteség, az erő, és a szeretet állapotában vagyunk.
Ha valaki lebecsüli önmagát, akkor energiái elszivárognak. Ha nem szeretjük, nem becsüljük magunkat, akkor leértékeljük, büntetjük magunkat. Azt hisszük, áldozatok vagyunk, és a félelem és tehetetlenség állapotában éljük az életünket. Sajnos nem csak magunkat büntetjük, hanem másokat is, hol meghunyászkodóak, hol zsarnokiak leszünk. (Folytatjuk.)
Részlet Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban – A haláleset és válás utáni veszteség feldolgozása című könyvéből. (Jaffa Kiadó, 2010., 2016)
Ha szeretnél tájékozódni arról, hogy a válás, szakítás utáni veszteség feldolgozásához milyen csoportos, egyéni vagy egyéb támogatást vehetsz igénybe, kattints ide.