Mit érdemes olvasnunk?
A válási krízis nem minden szakaszában vagyunk képesek figyelni a nyomtatott betűre, s személyiségfüggő is, hogy ki miből és hogyan töltekezik. A lehetőséget azonban mindenképp érdemes megmutatni. Ha nem most, akkor máskor. Ha nem te, akkor más.
Könyvajánlónk nem teljes, de törekszünk rá, hogy időről időre kiegészítsük azokkal az olvasnivalókkal, amelyek megjelennek és érdemes őket elolvasni, s hogy selejtezzük azokat, amelyek fölött eljár az idő. Eközben minden visszajelzést örömmel veszünk azoktól, akik valamelyik olvasmányukkal kapcsolatos tapasztalataikat szívesen megosztják velünk, s ezáltal a többiekkel is. Később talán olyan platformot is életre hívunk, amelyben a review funkció beépítésével a tapasztalatmegosztás közössé válhatnak. Válással kapcsolatos filmekre vonatkozólag is sokat segítene egy ilyen, nem? Több mint félszáz film várja rendezetlenül, hogy feldolgozzuk, de a teendőink véget nem érő listáján valahogy soha nem ez a legsürgősebb…
Lássuk tehát a válási könyvtárat!
Gyász, krízislélektan
- John W. James, Russel Friedman: Gyógyulás a gyászból – Hogyan dolgozzuk fel szeretteink Judith Viorst: Szükséges veszteségeink. Háttér Kiadó. Budapest, 2002
- Kiss Enikő Csilla – Sz. Makó Hajnalka szerk: Gyász, krízis, trauma és a megküzdés lélektana. Pro Pannónia Alapítvány, Pécs, 2015
- Rosa Rivas: A megbocsátás útja. Horizone Kft. Budapest (3 CD-ből álló hanganyag)
- Singer Magdolna: Vigasztalódás a gyászban – A haláleset és válás utáni veszteség feldolgozása. Jaffa Kiadó, Budapest 2010, 2016
- Telkes – Bognár: A válás lélektana. Haas és Singer Alapítvány, Budapest 1994
- Hogyan dolgozzuk fel szeretteink halálát, a válást és más fájdalmas veszteségeket? Zafír Press Kiadó, Érd 2011
- Verena Kast: Kötés és oldás. Európa Kiadó. Budapest, 2000
Válási könyvek
- Alpár-Lux-Pál-Popper: Legfeljebb elválunk. Saxum Kiadó, Budapest, 2009
- Amy J. L. Baker – Paul R. Fine: A szülői elidegenítésről. A remény és gyógyulás útján. Bácskai-Tapolyai-Varró: Ex Exek. Miért vannak még itt, ha már nincsenek? Saxum Kiadó, Budapest, 2010
- Dorothy R. Freeman: Házassági krízisek. Animula Kiadó, Budapest, 2007
- Kalliopé Kiadó, Budapest, 2016
- Gyurkó István – Vincze Melinda: Válási kézikönyv. GIVME 888 Kft, Budapest, 2009
- Herczog Mária szerk: Együtt, vagy külön? Maradjunk, vagy váljunk el? KJK Kerszöv Jogi és H. Jellouschek – M. Kohaus-Jellouscek – R. Weber – V. Krahenbühl: Mozaikcsaládok. Animula Kiadó, Budapest, 2009
- Katherine Woodward Thomas: Boldogan élni külön-külön. A tudatos elválás 5 lépése. Atheneum Kiadó, Budapest, 2016
- Pál Mária: Ásó, kapa, nagy harag. Saxum Kiadó, Budapest, 2000
- Rieckje Boswijk – Hammel: A párkapcsolat forradalma. Ursus Libris Kiadó, Budapest, 2007
- Wendy Paris: Válás harc nélkül. Túlélőkönyv életed egyik legnehezebb időszakához. Kossuth Kiadó, Budapest, 2016
Válási interjúk
- Válás után újrakezdés – interjú Singer Magdolnával és Haas Györggyel a Pszichoforyou-ban
- A válás mindig a férfiaknak nehezebb – interjú Singer Magdolnával a Kultography-ban
Válásról és gyerekekről szülőknek
- Deliága Éva: Ketten háromfelé. Válás gyerekkel. – A terapeuta esetei HVG Kiadó, Budapest, 2018
- Gyurkó Szilvia: Rám is gondoljatok. A gyerekközpontú válás lépései. Bookline Kiadó, Budapest, 2015.
- H. Largo-M. Czernin: Válás után boldog gyerekek? Hogy kiegyensúlyozott gyerekek legyenek. Park kiadó, Budapest, 2011
- Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? Válás és gyász a családban. HVG Kiadó, Budapest, 2015
Válásról és gyerekekről gyerekeknek
- GyerekekPatrice Karst: A láthatatlan fonal (3 éves kortól). Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2015
- Eef Rombaut: Szívszerelem kereső-vesztő-nyerő 5-8 éves gyerekeknek. Csimota Könyvkiadó, Budapest, 2013
- Rigó Kata: Azt mondták, válnak. (7 éves kortól) Betűtészta Kiadó, Budakeszi, 2018
- Gimesi Dóra: Csomótündér. (7 éves kortó) Pozsonyi Pagony Kft. Budapest, 2013
- Pacskovszky Zsolt – Rigler Ilona: Hogyan élheted túl a szüleid válását? (9 éves kortól) Móra Kiadó, Budapest, 2013
- Francine Oomen: Léna listái. (9 éves kortól) Pozsonyi Pagony Kft, Bdapest, 2015
Szépirodalom
- Avery Corman: Kramer kontra Kramer. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012.
- Avery Corman: Tökéletes válás. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2006.
- Elena Ferrante: Akit elhagytak. Magvető Kiadó, Budapest, 2005
- David Foenkinos: Boldogság esetén. Európa Kiadó, Budapest, 2007
- Jane Moore: Második feleségek klubja. Athenaeum Kiadó, Budapest, 2009
- Laura Dave: A válás ünnepe. Pioneer Books Könyvkiadó, Budaörs, 2012
- Nicholas Sparks: Kéz a kézben. General Press Kiadó, Budapest, 2017
- Singer Magdolna: Elárult férfiak klubja. Libri Kiadó, Budapest, 2012
- Singer Magdolna: Érző férfiak. 18 személyes történet veszteségekről és feldolgozásról. HVG Kiadó 2017
- Singer Magdolna: Nélküled. Libri Kiadó, Budapest, 2011
(Folytatjuk.)
_______________________________________________________________________________________________–
Ha szeretnél tájékozódni arról, hogy a válás, szakítás utáni veszteség feldolgozásához milyen csoportos, egyéni vagy egyéb támogatást vehetsz igénybe, kattints ide.