Megélni a fájdalmakat, hogy megfejthessük az üzenetét 1/4. rész

Haas György nagyvárosi serpa

A piaristákhoz jártam gimnáziumba, ami nem annyira magától értetődő a szüleim zsidó-keresztény vegyes házassága miatt. Apu ezt először nem akarta, de aztán elment beszélni a papokkal, és hamiskás mosollyal jött haza, nagy ravaszak ezek a papok, mondta, és többé nem támasztott kifogást ellene. Legközelebb akkor sokkoltam őt, amikor elkaptam a csuhásokhoz járó diákok gyerekbetegségének egyikét, és eldöntöttem, hogy én is pap vagy szerzetes leszek. Nagy hatással voltak rám a kiváló koponyájú (és nem csak koponyájú) papi emberek. Két évig erre készültem, mígnem a pálfordulásaim tipikus példájaként az erdélyi fafaragású feszület árából – amit korábban vásároltam, és az imádságaim középpontja volt két évig – vettem két aranygyűrűt. Tizenhét évesen ugyanis úgy döntöttem, hogy mégis a házasság, mégpedig az Ildi, akit a villamoson ismertem meg. Egyszerű munkáslány volt, hihetetlenül alacsony sorban és kasztban élő. De nekem tetszett, és ha beleszerettem, feleségül veszem. Nem volt kérdés.

A szüleim először csak félig estek kétségbe, mert bíztak benne, hogy sikerül Ildi szüleivel beszélni. Megérkezett egy szétesett arcú, fogatlan, nagyon primitív asszony, akivel anyuék, a zavart heherészésen kívül, egyszerűen érdemben beszélgetni sem tudtak. Itt aztán a maradék kétségbeesés is erőt vett rajtuk, mert látták, hogy feltartóztathatatlanul közeledik az őrültség. Rendíthetetlenül vártam a nagykorúságomat, hogy nősülhessek. Ildi szintén, olyan naiv gyerekrajzokkal ajándékozott meg, amelyeken én szakállasan nézek a jövőbe, mellettem áll ő, és két gyerek a háttérben. Éreztem ugyan valami kis furcsa bizonytalanságot, de ezeket rendesen elfojtottam.

Kétségbeesett családom végül segítségül hívta egyik kiugrott pap barátomat, hogy beszéljen a fejemmel. Nagy belső ellenállással fogadtam őt, de volt egy pillanata a beszélgetésnek, amikor úgy éreztem, a rajtam lévő bakancs talpát képzeletben le kell csavaroznom a szőnyegpadló alatti betonhoz, hogy ne emeljem fel, és ne rúgjam fenékbe. Megfordult velem a szoba, mert olyan aljas kérdést tett fel, amitől minden összedőlt bennem. Azt mondta, érti, teljesen rendben minden, nem akar ő semmit megváltoztatni, csak arra kér, hogy válaszoljak magamnak arra a kérdésre, hogy mikor szeretem jobban az Ildit? Ha feleségül veszem, vagy ha nem? A kérdés erős visszhangot vert bennem, azonnal nyilvánvalóvá vált számomra az egész elképzelésem abszurditása. Elképzeltem, milyen pár leszünk, milyen gyerekeink lesznek, mit tudunk együtt csinálni, és mindezek nagy súllyal zuhantak a mérleg serpenyőjébe, ahol a kétségeimet rejtettem el. Pehelykönnyűvé vált a ragaszkodásom, csakazértisségem, és ettől a csalódástól, hogy ez a kérdés így megfosztott mindattól, amibe addig kapaszkodtam, olyan emésztő haragot éreztem, hogy legszívesebben átröpítettem volna az ablakon.

Megmondtam Ildinek, hogy mégsem jön össze ez a frigy, mire azonnal előbújt belőle az a része, ami egyébként is benne volt, csak nem akartam meglátni. Amellett, hogy sajnáltam, ez hozzájárult a gyors kiábránduláshoz. De az illúzióim elvesztése nekem is nagyon fájt.

Szegény szüleim fellélegezhettek, de nem sokáig, mert még húszéves sem voltam, amikor titokban megházasodtam. Első feleségemet a Palatinus strandon ismertem meg, ahol egy velem együtt színészmesterséget tanuló sráccal időztem. Még alig kezdődött el a nyár, feltűnő jelenség volt három csokoládébarna lány. Megismerkedtünk velük, és az egyikkel összejöttem.

Nekem kimaradt az az időszak, amikor kóstolgatjuk egymást és tanuljuk a testiséget a különböző élményeken keresztül, ami a fejlődés természetes rendje lenne. Ma már, felnőttként, tragikomikusnak látom, hogyan alakultak kisfiúként és kiskamaszként a szexuális ismereteim. Úgy kezdődött, hogy mivel a baszás szó gyakran elhangzott a káromkodásokban, valakitől megkérdeztem, hogy mi az, és a következő megdöbbentő választ kaptam: „amikor a pasas a fütyülőjét beleteszi a nőnek a puncijába”. Sokkolt ez az információ, újból és újból megpróbáltam beleerőltetni a fantáziámba azt a képet, hogy a legpisisebb valaminket beledugjuk a nő legpisisebb valamijébe, ami a legundorítóbb förtelem, és mindezt miért? Ez létezik? Izgatott annyira a téma, hogy további információkat gyűjtsek be, az egyiket négyszemközt az anyukámtól otthon, a másikat pedig kollektívan a tanító néninktől. Nos, a következő válaszok érkeztek. Amikor anyukámnak szegeztem a kérdést, mit jelent az, hogy baszni, akkor megváltoztatta az arckifejezését, maga elé vont, és azt mondta, igen komoly pillantással, hogy Gyurikám, ezt még ráérsz megtudni, de addig is annyit mondhatok, hogy tízszer csúnyább, mint a valag. Ezt megjegyeztem, de nagyon nehéz volt összeilleszteni azzal, amit Mária néni mondott az osztálynak. Ő ugyanis azt felelte, hogy nem érdemes ilyen lealacsonyítóan beszélni a legszentebb dologról. Azt a skizofréniát, amit egyébként az emberiség mindig is átélt a szexszel és a pénzzel kapcsolatosan, már ekkor nagy dózisban, sűrített szimbólumok formájában megkaptam.

Hanem amikor sok évvel később váratlanul valaminek a kapcsán összeállt a fejemben, hogy a baszás összefügg a gyerekcsinálással, akkor végem lett. Azt már ugye tudtam, hogy a baszás valami undorító pisis dolgot jelent, meg azt is, hogy ez a legszentebb dolog a Mária néni szerint, ugyanakkor tízszer csúnyább, mint a valag. De hogy ezt még összekötni a gyerekcsinálással, ez már sok volt nekem. Ettől a pillanattól kezdve erősen gyanakodni kezdtem, hogy ezt a tízszer csúnyább dolgot akkor anyu is csinálta.

A vallásos nevelés, és ez a kétféle kommunikáció arról, amit a felnőttek gondolnak, meg mondanak, továbbra is megtette a hatását, mert újabb fordulatként emlékszem annak megélésére, hogy valamit jóvátehetetlenül elvesztettem. Ugyanis jöttek az első erekciók, ami látványilag is érdekes volt, egyszer meg is mutattam a húgomnak, valakivel csak meg kellett osztani ezt a különlegességet, mire ő felsikoltott, hogy pfúj, te disznó, megmondalak! Éreztette velem már a tekintetével, hogy én most elkövettem valamit. Nyilván ehhez hozzájárult a katolikus nevelésünk, amelyben a szemérmetlenségbe beletartozott minden derékon aluli dolog, meg valamiféle ártatlanság elvesztéséről szóló ködös fogalom is. Ami tehát ezzel megtörtént! Bűnt követtem el, és nem tudom, hogy ez az eredeti bűn, vagy valami más, de féltem, hogy már nem lehet jóvátenni.

Amikor találkoztam leendő feleségemmel, addigra persze már kiműveltem magam elméletileg, de a gyakorlatban még zöldfülű maradtam. Ő lett tehát az első nő az életemben. Ehhez egy fájdalmas, évekig kiheverni nem tudott élmény kapcsolódik, ami paradox módon talán hozzájárult ahhoz, hogy ebből a kapcsolatból házasság lett. Néhányszor találkoztunk, elmentünk színházba, ide-oda, de ő nagyon hamar elutazott a Fekete-tenger partjára a barátnőivel. Az utazást már korábban leszervezték, izgalommal várta. Mint kiderült nemcsak az utazás miatt, hanem előző nyár óta dédelgetett magában egy fantáziaképet egy szólógitárossal történő összebújásról.

Én maradtam, és furcsán éreztem magam ebben a friss kapcsolatban. Azt a Rexona szappant használtam, amit ő, a színpadon a saját kezemet szagolva az ő illatát éreztem, és ez olyan izgalmas volt! Az is élénken él bennem, ahogy ültem egy presszóban egyedül, és nagy szomorúságomban írtam egy Szivar és Biblia című verset, amelynek egyetlen sorára emlékszem: „Visszacsomagoltam a szivar felét, nem nyertem el a presszós lány kezét”.

Végre hazajött a várt lány, beszéltünk telefonon, és azzal lepett meg, hogy többet nem szeretne velem találkozni. Nem adott semmiféle magyarázatot. Elértem nála, hogy azért legalább találkozzunk és beszélgessünk. Végül mégis elmondta, amit nem akart, mert annyira röstellte. A Fekete-tenger partján hagyta a szegénylányok egyetlen hozományát.

Le voltam sújtva. Úgy találkoztunk, hogy mást még, bibliai értelemben, nem ismertünk, majd ő elment és odaadta a szüzességét másnak. Borzasztó volt. Hét évig, ha román rendszámú autót láttam, elszorult a szívem. Megfigyeltem, hogy a hetedik évre vált neutrálissá.

Csakhogy én megmakacsoltam magam. Mi az, hogy ő dönt nélkülem? A sok tesze-toszaság, ügyetlenség, tejfölös szájúság mellett volt bennem egy akarnokság, dac, hogy a fájdalmas dolgok tudomásul nem vételével minden úgy legyen, ahogy én akarom.

Most, ahogy hallgatom magam, a különböző történetek hasonló elemei egyre jobban ráébresztenek, mennyire jellemző rám a víziómat zavaró valóságtartalmak elfojtása.

Akkoriban nem volt egyszerű egy párnak, ha nem voltak házasok albérletet találni. Egyszerűbbnek tűnt úgy csinálni, mintha házasok volnánk – az úgy csinálást pedig leginkább anyakönyvvezető segítségével lehetett megejteni. Ez nem esküvő volt, hanem összeesküvő. Azon kívül, hogy a házasságkötés segítette az együtt hálást, az lehetett a másik motivációm, hogy ne kerüljek ki vesztesen abból a versenyből, amelyben a barátnőm másnak adta magát. Persze ez a legkevésbé sem volt alkalmas arra, hogy ellensúlyozza a fájdalmamat.

Részlet Singer Magdolna Érző férfiak című könyvéből. HVG Kiadó, 2017

Folytatjuk.

________________________________________________________
Ha szeretnél tájékozódni arról, hogy  a válás, szakítás utáni veszteség feldolgozásához milyen csoportos, egyéni vagy egyéb támogatást vehetsz igénybe, kattints ide.