Bűntudat, harag

Az ambivalencia érzésén kívül a bűntudat és a harag a legjellemzőbb érzések az elszakadás során. A bűntudat keserves érzés, de hasznos is lehet. Egy krízisben, amikor nem vagyunk önmagunk, sok olyasmit is elkövethetünk, amit egyébként soha, és amire magunk is ellenérzésekkel tekintünk. Engem például nagyon bántott, ha nem tudtam tisztelettel beszélni a gyerekeknek az apjukról. Első válásomkor ez kifogástalanul ment, a másodiknál is sokáig, ám egy ponton túl fordulatot vett a viselkedésem. Beszélgetés során néha tettem egy-egy olyan megjegyzést, ami tekintélyromboló volt. Ezért aztán alaposan megbűnhődtem, mert utána gyötört a bűntudat. Amúgy is sok téren azt kellett átélnem, hogy nem vagyok oké, nem úgy viselkedem, ahogyan szoktam, ahogyan mások megszokták tőlem, ahogyan magamtól elvárnám. Mondhatni, hibát hibára halmoztam, és a szégyenérzetemen mit sem csökkentett az a tény, hogy szakemberként tudtam, krízishelyzetben éppen hogy ez a normális reakció.

A bűntudat tehát kicsit visszapofoz a normális mederbe. Nem csupán bírál, hanem felmutatja azokat az értékeket, amikben hiszünk, és ami felé törekszünk. A bűntudat lehet túlzó, elégtelen és éppen megfelelő. Az egészséges bűntudat arányban áll az elkövetett tettel. Megbánást érzünk, de nem önutálatot. Arra ösztönöz, hogy felvállaljuk hibáinkat, lehetőséget adva a jóvátételre. A válás krízisében azonban a bűntudatunk túlléphet azon a határon, amely egészségesnek mondható, és elkezdhet kíméletlenül ostorozni bennünket olyasmikért is, amelyek jelentéktelen apróságok, vagy esetleg álmunkban előforduló vétségek.

Bűntudatunk lehet tudatos, szégyent érzünk, kényelmetlenséget, nyugtalító gondolatok jönnek, feszül a gyomrunk, ég az arcunk −, de néha megcáfolja saját nevét, nem „tudat”, hanem tudattalan. Ha bűnt követtünk el, büntetést érdemlünk. Megsértjük magunkat a konyhakéssel, összetörjük az autónkat, vagy migrénnel gyötörhetjük magunkat. Teszünk valamit, és mit sem tudunk arról, hogy bűntudat a mozgatórugója. Ez is a kisgyermekkorba vezethető vissza, ugyanis a szeretett személy elvesztésekor − ha csak anyánk kiment a szobából, vagy rábízott valakire − felbukkanó sokféle érzelem között a bűntudat is megjelenik. Sok férfi nagylelkű viselkedésének is ez a magyarázta, amikor a feleségének hagy mindent; tudattalan bűntudata motiválja a gesztust – noha nem bűnös valójában.

Tudattalan bűntudatunk odáig is juttathat bennünket, hogy ragaszkodunk a szenvedésünkhöz. Ha ezt nem ismerjük fel, önsorsrontó életet élhetünk. Netán megházasodhatunk újra úgy, hogy ugyanabba a helyzetbe hozzuk magunkat.

A gyerekek és a szülők egyaránt bűntudatot éreznek, az egész családot sújtja ez a nyugtalanító érzés. A bűntudat befolyással lehet a válás folyamatára, például békülést kezdeményezhetünk, vagy engedményeket tehetünk vitás kérdésekben. Előnyök szerzésére is felhasználható, sokan manipulálnak azzal, hogy felébresztik a bűntudatot a másikban siralmas állapotuk megmutatásával, vagy egyéb dolgokkal. Néha ez sikerül is, és a válást kezdeményező fél megretten a döntés felelősségétől, és ekkor kezdetét veheti a szét-össze játék. A pár felváltva érzi magát bűnösnek, amitől igyekszik szabadulni, és közeledik a társa felé, egészen addig, amíg a másik vét valamit, és övé lehet a felelősség. Aztán fordul a kocka, és kezdődik minden elölről.

A másik jellemző érzés, amely szinte elkerülhetetlen a válási folyamat során, a harag. Egy barátnőm összehordta a férjével készült közös fényképeket, az egész múltjuk relikviáit, kihordta az erkélyre és felgyújtotta. Kijöttek a tűzoltók, megmentették a házat, ám azóta is végtelenül fájlalja múltjának szimbolikus felégetését. Pár év múlva ugyanolyan erővel próbálta pótolni a fotókat, mint amilyen erővel megsemmisítette azt, és az összekunyerált fotókat most igen nagyra becsüli.

Egy halk szavú, szelídlelkű ismerősömet elhagyta a férje egy másik nőért érzett szerelme miatt, és ő úgy maradt magára három gyermekével, mint akit elgázolt egy ámokfutó autós, és úgy vérezve és sebesülten kell gondoskodnia gyerekeiről. Engesztelhetetlen haragjában trágár sms-eket küld, szidalmazza az új nőt, és a gyerekek előtt sem tudja türtőztetni magát.

A válás krízisében lévő személyekre igen erős, ijesztő, bosszúálló fantáziák is jellemzőek lehetnek. Ez önmagunkról alkotott képet is romba önti, és még azt a kétségbeejtő kérdést is felveti: kik is vagyunk mi valójában? Megismerkedhetünk egy olyan lényünkkel, amivel eddig semmiféle rokonságban nem álltunk, sőt, azt sem tudtuk, hogy létezik. Viselkedésünket abnormálisnak gondoljuk, ha először kerülünk ilyen helyzetbe, és semmit sem tudunk a válás okozta krízis pszichológiai vonatkozásáról. Kell-e szégyenkezzünk álmaink, gondolataink miatt? Hol kezdődik a bűn? A lélek ismerői azt állítják, ha kevésbé félünk saját fantáziáinktól, kevésbé vagyunk bűntudatosak miattuk, akkor kiváló levezetési módot találhatunk bennük. Ha megismerkedünk saját rossz énünkkel, nem jelenti azt, hogy teljesen azzá is kell válnunk.

A válási időszakban néha én nem engedtem meg magamnak agresszív gondolatokat, minden áron azt akartam magamnak megmutatni, hogy milyen jól haladok és ezt olyan jól sikerült is, hogy magam is elhittem. De párnaponként meditációimban megjelenítettem a szereplőket, és ott visszahőköltem saját indulatos késztetéseimtől. De aztán azt mondtam: aha, szóval így állunk! Hát ez nem egészen az, amit el akarok magammal hitetni. Akkor van még mit dolgoznom.

A harag nem mindig indokolt. Sokszor a fájdalom elkerülése érdekében inkább a haragot választjuk, akkor is, ha az eszünkkel világosan látjuk, társunk semmi bűnt nem követett el ellenünk. Szabadulni akarunk a haragunktól, hiszen szenvedtet minket, de mégis ragaszkodunk hozzá, mert olyan előnyökkel jár, amiknek nem vagyunk tudatában, és szintén a koragyermekkori tapasztalataink következménye.

A válás feldolgozásának időszakában talán a harag az, amin legnehezebb túljutnunk. Vélt, vagy valós sérelmeink miatti megbántódásunk olyan mély lehet, hogy képtelenek vagyunk felülkerekedni rajtuk. Ehhez nyújtanak segítséget a gyógyító feladatok részben található gyakorlatok, de ezen kívül ajánlok egy 3 CD-ből álló hanganyagot is, melynek címe: A megbocsátás útjai. Dr. Rosa Rivas, a Mexikói Holisztikus Gyógyító Központ alapítója és igazgatója alkotta meg ezt a hatékony önsegítő módszert, amely magyar nyelven is megjelent. Nekem sajnos kicsit későn került a kezembe, amikor már túl hosszú ideje szenvedtem a haragom okozta állandó stressz miatt, de így is nagy segítségemre volt a maradék rossz érzéseimnek a megértésében, elfogadásában, majd feldolgozásában. Ha megbocsátunk, szabaddá válunk − tanítja Rose, és képesek leszünk újra élni!

Hogyan tovább? telefonos konzultációhoz időpontkérés itt.