Az „apád”, az „anyád”

Kétségtelen, hogy óriási önuralomra van szükség, hogy ne terheljük gyerekünket a másik szülő felé irányuló negatív érzéseinkkel. Még a legkulturáltabban induló válásba is belecsúszhatnak olyan történések, amelyek kizökkentenek a nyugalmunkból, de érhetnek olyan durva hatások is, amelyek végképp kihozhatnak a sodrunkból. Lehet, hogy ez a terhelés csak egy szelíd, ám rendszeres panaszkodásban nyilvánul meg, lehet, hogy csupán az a szándék vezérel, hogy a gyerek tisztában legyen a dolgokkal, lehet, hogy időnként ki kell adni magunkból a feszültséget, lehet, hogy érzelmi támasznak használjuk a leginkább kéznél lévő gyerekünket. Lehet enyhe lekezelő megjegyzés, gúny, irónia, apró gesztusokban megnyilvánuló tiszteletlenség, de lehet acsarkodó gyűlölet is. Ne tegyük! Ami a gyerekekben leginkább kárt okoz a válás során a kapcsolattartás elmaradásán kívül, az a szülők vitái, veszekedései és az egymásra tett tiszteletlen, szeretetlen megjegyzései. Ne élezzük ki még jobban a gyerekekben amúgy is meglévő lojalitáskonfliktust! Amire törekednünk kell, nem csupán az, hogy megfelelő módon viselkedjünk a gyerekekkel, hanem az, hogy érzelmileg is azonosuljunk azzal, amit mutatni próbálunk.

Szerencsére hallunk jó példákat is a gyerekektől, amikor a szülők képesek felülkerekedni saját csalódottságukon, sérelmeiken és megőrizik a gyermekükben a másik szülőjük felé irányuló tiszteletet és szeretetet, sőt olyan esetek is vannak, amikor a szülők kifejezetten jó viszonyban vannak, és szülői minőségükben partneri kapcsolatot tudnak kialakítani.

Kapcsolattartás a másik szülővel

Mi felnőttek másképpen tekintünk a család összetételére, mint a gyerekek. Tudjuk, hogy először a pár ismerkedik meg egymással és lép szövetségre, ők képeznek egy egységet, amelybe később belép a gyermek. A gyerekek ezzel szemben beleszületnek egy családba, ők úgy élik meg, hogy az anyával, apával, testvérrel együttesen alkotnak egy szorosan összefüggő halmazt. A kisebb gyerekek tehát a szülők válását a saját válásuknak élik meg, őket hagyja el az elköltöző szülő, nem pedig az anyjukat, apjukat. És ha ez megtörténhet, akkor az is, hogy egy szép napon majd a vele maradó szülő is gondol egyet, és elmegy. Azt állítják a szülők, hogy ők ugyan már nem szeretik egymást, de őt még továbbra is mindketten. Hogy kell ezt érteni? Az anyu nem szereti aput? De hát ez hogyan lehetséges? Van benne valami rossz, amitől nem lehet szeretni? Ő egy rossz ember? És anyu is, hiszen apu már nem szereti. Vagy a szeretet egyszer van, aztán meg nincs? Akkor akár engem is egyszer csak nem fognak szeretni? Bendegúz még egy évvel a válás után is azon tanakodik, hogy van az, hogy a szülei szeretik egymást, aztán egyszercsak azt veszi észre, hogy nincs apja?

A gyerekek szüleik iránt érzett szeretete mérhetetlen szenvedések forrása lehet, amikor ez az intenzív szeretet tárgyát veszti. Szeretet van, de nincs már apa, nincs anya, vagy ami még rosszabb, van, de elérhetetlenné vált. Ha a fizikai távolság érzelmi eltávolodást is jelent egyben, akkor gyakorlatilag elvesznek a gyermekeik számára. Kínzó a hiány, a vágyakozás, és fájdalmas az elhagyattatás érzés. Nem kellek, nem vagyok fontos, nem is szeret az apu/anyu. Ha pedig ennyire megszűntem létezni, ki vagyok én tulajdonképpen? Ki az a kislány, kisfiú, milyen ember, aki arra sem érdemes, hogy egy apró érintéssel megemlékezzenek létezéséről? Zsuzsa édesapja úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Amikor tíz évesen Balázs átköltözött édesapjához, az anyával elvágólag megszűnt minden kapcsolat. Belegondolni sem merünk, milyen nyomokat hagyhat ez egy gyermek formálódó személyiségében, és csak az nyújt vigaszt, hogy szerető nevelőanyára talált apja új feleségében.

Szerencsére gyakori eset, amikor a válás után a máshol élő szülővel nemhogy lazulna a kötelék, de egyenesen megerősödik a kapcsolat. Például amikor a sokat dolgozó, otthon is elfoglalt édesapa, aki nem sokat foglalkozott a mindig kéznél lévő gyerekével, a szétköltözés utáni rendszeres találkozások alkalmával minőségi időt tölt vele. Berci és Ancsa nagyon örül az apjukhoz fűződő mélyebb kapcsolódásnak, és ki merik jelenteni, hogy mindenkinek hasznára vált a válás. Péter és a bátyja észre sem vette, amikor elköltözött az apja, annyira nem volt jelen az életükben, ehhez képest jelentős előrelépés volt, ami a válás után történt.

A rendszeres láthatások során megterhelő a gyerekek számára az innen-oda, onnan ide való vándorlás, cuccolás, átzsilipelődés különösen, ha a szülők a kényszerű találkozás miatt feszültek. Az átadás-átvételt a szülők néha arra használják – ha nem is mindig tudatosan –, hogy kiadhassanak valamit a bennük felgyűlő haragjukból, kinyilvánítsák a véleményüket a másikról, belecsíphessenek egyet. Tévúton jár az a szülő, aki úgy véli, hogy a gyerek tiltakozása a másik szülő látogatása ellen feltétlenül a szülő ellen irányul. Előfordulhat ilyen eset is, ha a szülő méltatlan a szülői szerepre, de többnyire inkább arról van szó, hogy vágyik az ottlétre, csak a váltást viseli nehezen.

Új társ/társak, testvérek megjelenése, mozaikcsaládok

A szülő is ember, nő, és férfi, nem csak szülő, joga van új társhoz, boldogsághoz, joga van szeretni az új kapcsolatból született gyermekét, és kifejezetten üdvözölhető, ha a társa hozott gyermekei felé is képes szeretettel fordulni. Mitévők legyenek, ha éppen ezekkel ejtik a legnagyobb sebeket a gyerekeiken? Ők ugyanis éppen erről beszélnek a legnagyobb felindultsággal, sírva és dühösködve, ki-ki temperamentumához mérten, kérve, vagy követelve a privát időt, amit a szülő új járulékai nélkül tölthetnek együtt. Bendegúz zokogva panaszkodott amiatt az egyenlősdi miatt, amit az édesapja igyekszik megvalósítani, miközben nem veszi figyelembe az ő vágyakozását, hogy osztatlanul élvezhesse az apja figyelmét és szeretetét. Gyerekként a mérgét sem meri kifejezni a felnőttek felé, visszatartja dühét, mert fél, hogy ha kiengedi „megtelne vele az egész szoba.” Haragja nem csak az apja, és az új asszony, de kistestvére felé is irányul, aki ledöntötte a trónról, amelyet kilenc évig egymaga birtokolt, legszívesebben kihajítaná az ablakon. Zorka szintén attól szenved, hogy a láthatások az édesapja új otthonában, az új feleségével és a közben megszületett féltestvérével történnek, miközben ő kizárólagosan szeretné bírni édesapja társaságát, intim együttlétre vágyik. Berci még ma is dühösen emlékszik vissza az öt évvel korábbi eseményekre, amikor úgy érezte, túl gyors iramban kell hozzászoknia édesapja új családjához. Azt is fájdalmas volt néznie, ahogy a rokonok befogadják az anyja helyébe lépő nőt és gyerekeit. Fruzsi és Zsófi kézzel-lábbal tiltakozik, hogy akár az apjuknál, akár az anyjuknál kistestvérük szülessen.

A távol élő szülőtársánál is nagyobb gondot okozhat a gyerekkel élő olyan nevelőszülő, aki rosszul bánik vele, állandó félelemben tartja. Péter nehezen bocsátja meg anyjának, hogy olyan férfit választott, aki kezet emelt rá. Borbála alkoholista nevelőapja nem csak durván bánt vele, de annak a fenyegetettségében is élt, hogy az utcára kerül az anyjával együtt.

Nem garantált, hogy a megtalált társ a végső, ezért megtörténik, hogy a gyerekeknek a szülők újabb és újabb párjaikhoz kell alkalmazkodniuk. Már pusztán a hozzászokás, alkalmazkodás is megterhelő, néha azonban az új társ kifejezetten ellenszenves. Abban sincs köszönet, ha végre megszabadulnak tőle, mert előfordul, hogy a magára maradt szülő boldogtalan, ha egyedül van, és ez a gyerekek életére is kihatással van.

Ám akkor áll igazán a feje tetejére minden, ha jön egy új lakó, és hozza a maga tartozékait. A könyvben szereplő mozaikcsalád élete a legváltozatosabb fordulatokban bővelkedik, de az jelentette az igazi kihívást mindenki számára, amikor az új férj kezelhetetlen, „méregzsák” fia is odaköltözött hozzájuk. Az óriási felfordulás vége az lett, hogy a fura fiút megszelídítették, ma már mindenki szeret mindenkit, és úgy vélik, ők egy boldog család.

Mi történik, ha a gyerek megakadályozza, hogy a vele élő szülő társat találjon magának? A látszólagos előnyért többnyire megfizetnek a gyerekek, például úgy, hogy a mártír szülő „leveri” később a gyerekén az áldoztavállalását, vagy a gyerek érzi úgy, hogy adósa a szőlőjének. Túlzottan szoros kötődés is kialakulhat, amely később akadályozza a szülőtől való leválást.

Eltéphetetlen kötelékek

Azért válunk, mert azt reméljük, nekünk is, és a gyerekeknek is jobb életük lesz utána. Ez nem reménytelen célkitűzés. Mindannyian ismerünk olyan családokat, ahol a gyerekek túljutva a válás nehézségein, biztonságban, örömben, egészségesen növekednek, fejlődnek, és mindkét szülőjükkel harmonikus kapcsolatban vannak. A család rendszerszerkezetű megközelítése szerint a válás a családi szerkezet átstrukturálódásaként is értelmezhető. A családi kapcsolatok átrendeződnek, de nem szűnnek meg. Gondoljunk csak bele: hiába válunk el, mi szülők, ott leszünk a gyerekeink esküvőjén, és közösek lesznek születendő unokáink. Mi leszünk az ő nagymamija és nagypapija. Próbáljunk tehát így tekinteni a válásra, megőrizve a család addigi értékeit, és egy pillanatra sem szem elől téveszteni a gyermekeink érdekeit. Egy biztos: a gyerekek számára a szülők mindig is a szüleik maradnak, akár együtt élnek, akár külön. (Folytatjuk.)

Részlet Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket című könyvéből. HVG Kiadó, Budapest, 2015.

______________________________________________________________
Ha szeretnél tájékozódni arról, hogy  a válás, szakítás utáni veszteség feldolgozásához milyen csoportos, egyéni vagy egyéb támogatást vehetsz igénybe, kattints ide.